Kritika: Ellenségek legjobbika

Kritika

Ellenségek legjobbika

Megjelenés éve: 2019

Rendező: Robin Bissel

Szereplők: Sam Rockwell, Taraji P. Henson, Anne Heche, Wes Bentley, John Gallagher Jr., Rhoda Griffis, Babou Ceesay

Keresőszavam: kisebbségek asszimilációja

Nem filmet akartam nézni, azonban a kutató munka során rábukkantam erre a filmre.

A témában (faji kérdések az USA-ban, esélyegyenlőség, Ku-Klux-Klan) több nagyszerű filmet láttam már, így azonnal kedvet kaptam a filmhez.

Az esélyegyenlőséget, és annak bármilyen formáját megjelenítő film/könyv/mű szinte mindig a viták középpontjában áll. Lehet nézni ilyen, és olyan szemmel is, én azonban minden esetben kapni szeretnék valamit a témával foglalkozó művektől. Lehetőleg többet, mint a témából fakadó nyers indulatok vagy sűrű pátosz.

Ennek megfelelően úgy ültem le a film elé, hogy egy nehéz, többszörösen megosztó témában kell emberségből helytállnom, abban a több mint két órában, amíg ezt a filmet nézem.

Az alaptörténet dióhéjban:

1971. Dél-Karolina. Ku-Klux-Klan helyi vezetőjének és a vezető polgárjogi aktivistának dűlőre kell jutnia iskolai szegregáció ügyében. Ku-Klux-Klan vezetője egy fehér férfi, a polgárjogi aktivista pedig egy fekete nő.

Már a történet elején meglepett, hogy a szegregáció felszámolásának kérdése nem központi problémaként kerül bemutatásra, hanem egy mellékszál miatt kerül középpontba. De nem ez volt az egyetlen meglepő fordulat.

Több kritikát olvastam, ami a film szemére veti, hogy "nincs új a nap alatt", mindig "ugyanaz a faék egyszerű sztori, ugyanazzal a megvalósítással". Ennek oka az lehet, hogy a faji egyenlőtlenségek megjelenése általában hasonló szituációkat eredményez, és azok nem adnak végtelen számú megoldási lehetőséget. Kérdéses, hogy az előttem tollat ragadók, hogyan viszonyulnak a westernek vagy az akció filmek konfliktusaihoz és azok megoldásához. 

A félreértések elkerülése érdekében szeretném tehát leszögezni, hogy igen, ez ugyanaz a sztori, viszont, én nem az a néző vagyok, aki e tekintetben mást várt.

Amit viszont vártam, az az, hogy a hátrányos megkülönböztetést elszenvedő színesbőrű főszereplő, legyen azonosulható, keltse fel az együttérzésemet, de minimum legyen szimpatikus. Nos, ebben a filmben ez nem történt meg. Megtörtént ellenben az, hogy vele szemben, a fehér fajvédő Ku-Klux-Klan vezető sok esetben szimpatikusabban viselkedett, mint az elnyomottakért kiálló, egyébként maga is elnyomott színesbőrű főszereplő.

A hölgy ugyanis, a film során szinte kivétel nélkül erőszakos, mások véleményét semmibe veszi, sok esetben végig sem hallgatja vita partnerét.

Aki kicsit is jártas a témában, tudhatja, hogy Amerikában több olyan színmű is készült, mely a feketebőrű emberek viselkedésének túlkarikírozását a humor forrásaként mutatta be, ezzel megalázva és kiszolgáltatott helyzetbe hozva színesbőrű embertársainkat. Ez, az a film, melyben az afroamerikai főszereplő hétköznapi helyzetekben tanúsított magatartására, egyszerűen nincs jobb szó a bunkónál. A karakter, az összes negatív sztereotípiát felvonultatja, megerősíti. Mindeközben a klán vezér iránt, már az első snittekben rokonszenvet ébreszt, a beteg gyermekkel szemben tanúsított empátia, türelem és emberség. 

A színesbőrű főszereplőnkkel, egy esetben tudtam rokonszenvet érezni, amikor fiatal afroamerikai srácokat eltántorította a klán elleni provokáló megnyilvánulásoktól. Azonban itt sem az általa felsorakoztatott indokokkal, hanem magával a céllal értettem egyet.

Legnagyobb sajnálatomra a film utolsó félóráját már nem tudtam megnézni, annak ellenére sem, hogy a film készítői ügyeltek arra, hogy megjelenjen a hölgy erőszakos, szemellenzős viselkedését kompenzáló, annak visszásságát nyíltan kimondó, szintén feketebőrű karakter. Sajnálom, hogy azt a fontos és komplex témát, mint az iskolai szegregáció sem pro/sem kontra nem sikerült megfelelő mélységben kibontani.

A színészi játékok nagyszerűek, az atmoszférateremtés számomra kevésnek bizonyult, és a film hosszúsága ellenére is úgy éreztem, hogy a szegregációt elszenvedő gyermekek helyzetének bemutatása nem került fókuszba.

Egyszer, más lelkiállapotban és hangulatban, biztosan végig fogom nézni a filmet, és ezt ajánlom mindenki másnak is. 

Jó szórakozást kívánok!

HK